FANDOM


VöröshagymaSzerkesztés

Lehet sárga, fehér, lila színű is. Magvetéssel vagy dughagyma ültetésével termesztik és a szélsőséges körülmények kivételével mindenhol megterem. Amikor a hagymafej kifejlődik, a lombja megsárgul és megdől. Ezt elő lehet segíteni taposással, nehogy magszár fejlődjön, de a leveleket nem ajánlatos levágni. A zárt fejű, érett hagymát néhány napig a szabadban kell utóérlelni, majd pedig száraz, hűvös helyen, lehetőleg sötétben tárolni. Nem célszerű a kifejlett hagymákat sokáig a földben tartani, mert – különösen csapadék vagy öntözés után – új gyökérzetet fejleszt, ami a tartalékolt tápanyagkészlet rovására megy.

GyöngyhagymaSzerkesztés

A vöröshagyma egyik változata a gyöngyhagyma, amelyet savanyúság készítés céljából termesztenek. A zöldhagymának szánt dughagymát pedig a házikertekben ősszel ültetik ki, 6-8 cm. mélyen és kora tavasszal fogyasztják.

FokhagymaSzerkesztés

Nagyon egészséges fűszer, mert napi egygerezd fogyasztása már csökkenti a vérnyomást, továbbá fokozza az emésztést és bizonyos baktérium pusztító hatása is van. A fokhagyma gerezdjeit közvetlenül az ősz, illetve a tavaszi ültetés előtt kell szétbontani és a gerezdeket oktüberben 6-8 cm mélyen ültetni, hogy télig gyökeret fejlesszenek. A kifejlett hagymákat június közepén szedjük fel, néhány napig szikkasztjuk, majd hálóban vagy fűzérbe fonva tároljuk.

PóréhagymaSzerkesztés

A májusban vetett póréhagyma késő ősszel fejlődik ki, teljesen fagyálló, tehát kinn lehet hagyni a szabadban, nem kell a tárolásával bajlódni !

MetélőhagymaSzerkesztés

Télen a konyhában hajtathatjuk.

Téli sarjadékhagymaSzerkesztés

HagymalégySzerkesztés

A hagymák legkellemetlenebb betegsége a hagymalégy, amelynek a bábja a talajban telel át, a belőle kikelő légy pedig a hagymalevél tövére rakja le a tojásait. Ezekből csontszínű lárvák kelnek ki, amelyek befurakodnak a fejlődő hagymába és teljesen felélik annak a szöveteit, majd áttelepülnek egy másik hagymába. Májusban lehet Decis, Fendona vagy Chinetrin permetezéssel ellenük védekezni, de a permetlébe feltétlenül kell tapadást fokozó szert is keverni, mert a hagymalevél viaszos bevonatú leveléről különben leperegnek a permetlécseppek és a védekezés eredménytelen lesz.

ForrásokSzerkesztés

Bálint gazda: Hagymafélék

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki