FANDOM


Elérkeztünk az önvédelmi eszközök következő lépcsőfokához, a gáz-riasztó fegyverekhez. Sokan egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy egyáltalán mire is jó ez, így szeretnék eloszlatni néhány tévhitet is a témával kapcsolatban.

Működése Szerkesztés

A gáz-riasztó fegyverek működési elve gyakorlatilag azonos az éles fegyvereknél alkalmazott elvvel, azonban ez minden. Először is, vizsgáljuk meg magát az elnevezést. A gáz-riasztó név onnan ered, hogy a fegyver működtethető gáztölténnyel illetve riasztótölténnyel is. Tehát, lőszerrel nem használható, így szilárd lövedék soha, semmilyen körülmények között nem hagyhatja el egy gáz-riasztó fegyver csövét. A gáz-riasztó fegyvereket úgy gyártják, és úgy alakítják ki, hogy magában a csőben egy úgynevezett „akasztót” helyeznek el. Ez annyit jelent, hogy egy acél lap van belehegesztve hosszában a csőbe, így képtelenség, hogy bármilyen szilárd test elhagyja azt. Ezen kívül van még néhány módosítás, ami miatt szintén lehetetlen lőszerrel használni. A másik jelentős jellemző maga a fegyver anyaga, ami legtöbb esetben spiáter. A spiáter egy olyan fémötvözet, amely az acélnál jóval gyengébb, de a gáz-riasztó fegyverek alapanyagához tökéletes, ugyanis közel sem lépnek fel akkora erők, mint egy éles fegyver esetében.

A működési rendszert tekintve, alapvetően két fajtája létezik. Egyik a revoler, azaz a forgótáras fegyver, a másik pedig az öntöltő, más néven szekrénytáras fegyver. Most szeretném nyomatékosan kiemelni, hogy önvédelemre CSAK ÉS KIZÁRÓLAG revolver, azaz forgótáras gáz-riasztó fegyver használható! Az öntöltő teljesen alkalmatlan erre, legfeljebb játékra, durrogtatásra való. Nézzük meg, miért:

Az öntöltő fegyver működési elve, hogy a töltény elsütése után a kiáramló nyomás hátramozdítja a szánt, több funkciót is ellátva. Első, hogy az üres töltényhüvelyt kiveti a fegyverből, a második, hogy új töltényt helyez a töltényűrbe a tárból, végül pedig megfeszíti a kakast, vagy adott esetben az ütőszeget, fegyvertől függően. Elég egyetlen apró hiba a folyamatban és a fegyver elakad, ergo használhatatlan lesz. Ez elég is arra, hogy egy kést a hasunkba szúrjanak. Lehet hibás a töltény, mert nincs benne elég nyomás, lehet hibás a fegyver a gyenge konstrukció miatt, és még sorolhatnám.

Megjegyzem, gyakran előfordul, hogy nem hiszik ezt el az emberek, és az éles fegyverekre hivatkoznak, de hangsúlyozom, a gáz-riasztó fegyver nem éles, konkrétan ég és föld a kettő.

A revolver ezzel szemben nagyon egyszerű szerkezet. A töltények a fegyver dobjában, - ami egyben a fegyver tárja is – azon belül is a dobfuratokban helyezkednek el. Maga a sütési folyamat annyiból áll, hogy az elsütőbillentyű meghúzása egyben elforgatja a dobot úgy, hogy a következő töltény kerüljön egy vonalba a csővel. A második, hogy a kakas megfeszül, majd tovább húzva az elsütőbillentyűt, ráüt az ütőszegre, ami pedig a töltény csappantyújára, így az ettől elsül. Az egész folyamat egyetlen mozdulattal kiváltható és csak emberi erő szükséges hozzá, így elég kevés a hibalehetőség, sőt nincs is. Amennyiben egy hibás töltény nem sül el, azaz „elcsetten” annyi a teendő, hogy ismételten meghúzzuk az elsütőbillentyűt, így máris a következő töltény kerül pozícióba. Öntöltő esetében egy töltényhiba, ahogy már említettem, az egész fegyvert használhatatlanná teszi átmenetileg. Erről ennyit, folytassuk tehát továbbra is a revolverrel. A revolverek elsütőszerkezetét tekintve 2 rendszer létezik: SA illetve DA. Nézzük, mit is jelentenek:

SA – (Single Action) – Az elsütőbillentyű meghúzása csak egyetlen feladatot lát el, konkrétan a megfeszített kakast oldja, ami így ráüt az ütőszegre. SA rendszerű fegyvereknél a lövés előtt nekünk kell a kakast megfeszíteni, majd ezt követően lehet elsütni a fegyvert.

DA – (Double Action) – Az elsütőbillentyű meghúzása – ahogy már említettem – ellátja a dobforgatást illetve a kakas megfeszítését is, így lehetővé válik a gyors tüzelés. Manapság csak ilyen rendszerű gázrevolvereket árulnak, tehát ezzel különösebben nem kell foglalkoznia senkinek.

Töltények Szerkesztés

A gáz-riasztó fegyvereket alapvetően 2 típusú tölténnyel lehet „etetni” egyik a Knall, másik pedig a P.A Knall, azaz PAK. A két kaliber abban tér el, hogy míg a Knall peremes töltény így revolverekben használatos, addig a PAK kialakítása olyan, hogy kimondottan öntöltő gázfegyverekbe való. Mivel már említettem, hogy önvédelemre csak és kizárólag revolvert használunk, így nekünk csak és kizárólag Knall típusú töltényekre lesz szükségünk.

A gázrevolverek 9 mm Knall kaliberűek, és működtethetőek riasztótölténnyel ami azon kívül, hogy nagyot durran, semmi mást nem csinál, így önvédelmi szempontból nincs rá szükségünk. Ezzel szemben a konkrét gáztöltények a lőpor mellett tartalmaznak hatóanyagot, szilárd, porított formában. Ez a hatóanyag lehet OC illetve CS, melyek hatásáról már a gázspray postban írtam elég sokat. A gáztöltényekben található hatóanyag mennyiségét mg-ban szokták megadni. Ilyen gáztöltényeket tudunk vásárolni ugyan ott, ahol a fegyvert is vásároljuk. A minőségre azonban itt is nagyon figyeljünk! Személy szerint a német Umarex cég termékeit javaslom. A legjobb megoldás, hogyha vásárolunk 120mg Pepper (OC) töltényeket és 80mg-os CS töltényeket egyaránt. Ezek 10db-os kiszerelésben kaphatóak. A legjobb hatásfokot úgy érjük el, hogyha vegyesen tárazunk OC és CS töltényekből, így biztosak lehetünk abban, hogy hatásos lesz a gázfegyverrel történő hárítás.

Engedélyek Szerkesztés

A gáz-riasztó fegyver 2004. szeptembere óta teljesen szabadon vásárolható, így sem a vásárlásához, sem a tartásához nincs szükség engedélyre. Abban az esetben, ha a fegyvert nem otthonra szánjuk és szeretnénk ruházaton vagy testen viselni, – márpedig önvédelemhez ez elengedhetetlen - úgy Fegyverviselési engedélyre lesz szükségünk. Gáz-riasztóra az kaphat fegyverviselési engedélyt, aki betöltötte 18. életévét és büntetlen előéletű, valamint nincs ellene folyamatban eljárás. Tehát, miután megvettük a fegyvert, mindenféleképpen teszteljük, legalább 1 tár gáztölténnyel majd 1 tár riasztótölténnyel, így biztosak lehetünk benne, hogy a fegyver megbízhatóan üzemel. A következő lépés, hogy a fegyvert elvisszük az illetékes rendőrkapitányságra. Budapesti lakosoknak minden esetben a BRFK épületébe kell menni, azon belül is az Igazgatásrendészetre. Ide még szállítva, töltetlenül vigyük a fegyvert. Kapunk egy sorszámot, majd az ügyintézőhöz kerülve kitöltünk néhány papírt, majd 2000,- Ft illeték befizetése után az ügyintézés befejeződik. Az engedélyt 30 napon belül postán keresztül kiküldik.

Viselése, használata Szerkesztés

Miután megszereztük az engedélyt a megbízható revolverünkre, érdemes vásárolni hozzá egy nekünk megfelelő tokot, mely a fegyver típusának megfelel. Mindenképpen olyan tokot vegyünk, amelyből a fegyvert a lehető leggyorsabban elő tudjuk rántani. Léteznek külső illetve belső (a nadrág és a test között elhelyezkedő) tokok is. Azonban arra figyeljünk, hogy minden esetben legyen rejtve a fegyver, ugyanis a nyílt fegyverviselés szabálytalan. Tehát, immáron van egy gázrevolverünk OC és CS töltényekkel felváltva tárazva egy kényelmes kis tokban, természetesen viselési engedéllyel. Egy éles önvédelmi szituációban, mikor úgy ítéljük meg, hogy a fegyvert használni kell, ne habozzunk. Előrántást követően, azonnal tüzeljünk a támadó arcába, gondolkodás nélkül. A fegyvert mutogatni, fenyegetőzni vele, TILOS! Érdemes egyből duplázni, azaz 2 töltényt ellőni, mivel ilyenkor kap az OC illetve a CS gázfelhőből is, így a siker garantált. Szeretném ismételten hangsúlyozni, hogy gyakorlás nélkül nagyon nehéz határozottan és biztosan önvédekezni egy gázfegyverrel. Gyakorolni kell a rántást, sőt minél többet lövünk a fegyverrel, annál magabiztosabbak leszünk. Szóval, nagyon fontos, bízzunk meg a fegyverben.

Gondoskodás, törődés Szerkesztés

Természetesen a fegyvert is kell ápolni, tisztogatni. A revolverek egyébként ilyen szempontból nagyon előnyösek, ugyanis az egyszerű szerkezet miatt, a korom, piszok nem okoz gondot a fegyver működésében. Azonban javaslom, hogy néha egy puha ronggyal illetve fegyverolajjal törölgessük át a fegyver minden elérhető felszínét. A dobfuratokat a fegyverhez kapott tisztítóvesszővel pucoljuk ki. A csövet célszerű például WD40 nevű spray-el átfújni, majd egy pipaszár-tisztítóval a dobfuratokhoz hasonlóan kipucolni azt. Az elsütőszerkezetet kb. 3 havonta egy picit olajozzuk meg, úgy, hogy a kakast megfeszítjük, majd a keletkező résen 1 csepp lehetőleg magas viszkozitású olajat becseppentünk. Előbb utóbb mindenki ráérez, és örömét leli a fegyverrel való gondoskodásban is.

  • Néhány gáz-riasztó revolver, melyet kiemelten javaslok mindennapi viselésre:
    • RÖHM RG59 – a legolcsóbb és legkisebb 9mm-es gázrevolver
    • RÖHM RG89 – nagyobb, viszont 6 lövetű
    • Weihrauch HW 37 – akkora mint az RG59 viszont acél dobbal
    • Weihrauch HW 88 – ultra könnyű, napi viselésre a legjobb, viszont nem olcsó

(Javaslom, nézzétek át a GunBox weboldalát, valamint a www.gazpisztoly.hu weboldalt. Sok adat és kép van a fegyverekről, így könnyű a tájékozódás, választás.)

Mindent összefoglaltam, amit érdemes első körben a gáz-riasztó fegyverekről tudni. Természetesen még rengetegszer elő fog jönni a téma az önvédelmi szituációk tárgyalásakor. Bármilyen kérdés merül fel a témával kapcsolatban, kérdezzetek nyugodtan!

ForrásSzerkesztés

Önvédelem blog
Fenntartható Fejlődés és Erőforrások Kutatócsoport

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki